Idén május 12-14. között a floridai Daytona Beach adott otthont az első Hungarian Summitnak, amelyben a Hungarian Chamber of Business and Commerce in Florida partnerszervezetként működött közre.
A háromnapos esemény elsődleges célja a két ország közötti kapcsolatok erősítése és együttműködések kialakítása volt, amelyhez öt fő területet jelöltek meg: üzlet, oktatás, kultúra, közösség és sport.
Az üzleti szekcióban rangos meghívottak osztották meg tapasztalataikat és meglátásaikat, köztük David Cornstein, az Egyesült Államok korábbi budapesti nagykövete, valamint Kubatov Anikó, Magyarország kereskedelmi attaséja. Az első nap végén jelentős mérföldkőként aláírták az AmHunCham és a HunBizFlo közötti együttműködési megállapodást, amelyet a két szervezet elnökei, Cajkás Zsuzsa és Baráth Tamás hitelesítettek.
Kölkedi Krisztián, az Innovation Express Agency vezérigazgatóhelyettese a megnyitó beszédében kiemelte, hogy az amerikai piac óriási lehetőséget jelent a magyar startupok számára, ugyanakkor elengedhetetlen a piac sajátosságainak megértése és az ehhez szükséges szakmai támogatás, amelyet a Hungarian Summit is biztosítani kíván.
A rendezvény második napján workshopok és tanulmányi kirándulások keretében a résztvevők betekintést nyerhettek az amerikai üzleti környezet működésébe. Az üzleti szekció résztvevői meglátogatták a University of Central Florida üzleti inkubátorházát, ahol további értékes kapcsolatok és partnerségek születhettek.
A HunBizFlo kiemelt figyelmet fordított a kisvállalkozók támogatására is, így számos floridai üzlet kapott lehetőséget arra, hogy kiállítóként és szponzorként bemutatkozzon az eseményen.
Az esemény sikere és az itt született együttműködések egyértelműen mutatják, hogy a magyar vállalkozások számára komoly lehetőségek rejlenek az amerikai piacon, és a megfelelő támogatással ezek az álmok valósággá válhatnak.